2021-11-13
Klímaváltozás, Zöldinfó

A brit kormány ugyan elkötelezte magát arra, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének Glasgow-ban zajló 26. ülését (COP26) szén-dioxid-semlegessé teszi, a pénteken befejeződő tanácskozás szénkibocsátása azonban több mint kétszer nagyobb lesz – több mint 102 ezer tonna – a két évvel ezelőtt Madridban tartott hasonló klímacsúcsnál.

Heteken belül indul a 100%-os napelemes támogatás! Kérje a pályázatelőkészítés-csomagot 162.500 Ft-ért.

Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Ez egyenlő tízezer brit háztartás éves szénkibocsátásával – írta a BBC hírportálja. A székibocsátás mértéke részben a résztvevők magas számának tudható be. A brit kormány tájékoztatása szerint az október 31-én kezdődött tanácskozáson több mint 39 ezren vettek részt, míg Madridban 27 ezer résztvevő volt. Az Arup fenntarthatósági tanácsadócsoport által a brit kormány számára készített jelentés szerint a COP26 szénkibocsátásának 60 százaléka a tanácskozásra érkező nemzetközi járatokhoz köthető. Bár kérték a résztvevőket, hogy próbálják elkerülni a légi utat, és ha lehet, szárazföldi közlekedéssel érkezzenek, a világ számos vezetője magánrepülőgéppel érkezett, és teherszállítógépek hozták helikoptereiket és a járműveket gépkocsikíséretükhöz. A Cirium légiforgalmi elemzőcég a BBC-nek elmondta, hogy a november elseje előtti négy napon 76 magángép vagy VIP-járat érkezett Glasgowba. Ami a városi közlekedést illeti, alacsony szénkibocsátású közösségi közlekedés és gépkocsik álltak rendelkezésre. A küldöttek bérletet kaptak a közösségi közlekedésre, a konferencia buszjáratait elektromos járművek adták.

A tanácskozáshoz felhúzott átmeneti épületek energiaellátásánál kerülték a szervezők a generátorok használatát, egy új áramellátó hálózatot építettek ki, amely megújuló energiát használt. A tanácskozás résztvevőinek étkeztetését 80 százalékban Skóciából, 15 százalékban az Egyesült Királyság más részeiről származó termékekből biztosították, és csak 5 százalék érkezett külföldről. Nem használtak egyszerhasználatos poharakat, műanyagot. Mintegy 400 ivóvizes ballont állítottak fel, amelyeket újratölthető üvegpalackokkal használhattak a résztvevők a cateringért felelős Lorna Wilson szerint.
Wilson elmondta azt is, hogy a menü 40 százaléka növényi alapú, 60 százaléka vegetáriánus volt.

A brit kormány közölte, úgy akarja elérni a tanácskozás szén-dioxid-semlegességét, hogy olyan projektekbe vág bele, amelyeket elismer az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC). Köztük vannak megújuló energiaprojektek és energiahatékonysági intézkedések. A brit kormány szerint ez lesz az első olyan COP-ülés, amely a szén-dioxid-semlegességről a brit szabványügyi intézet által készített és nemzetközileg elismert szabványnak meg fog felelni.

Borítókép: Mari Pangestu, a Világbank ügyvezető igazgatója és Áder János köztársasági elnök az ENSZ 26. klímakonferenciáján (COP26) Glasgow-ban 2021. november 2-án. (MTI/Illyés Tibor)

Ajánlott tartalom

Kanada őslakosai a telepesek érkezéséig ezer éven át fenntarthatóan halásztak

A Kanada nyugati partjainál élt tsleil-waututh őslakos csoport ezer éven át halászta fenntartható módon a vadlazacot, de rendszerüket tönkretette az európai telepesek érkezése. Az elmúlt évtizedekben a vadlazacok populációja összeomlott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük